Pályázatok

A társadalmi kohézió erősítése az egyházak és civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységének bővítésével

A kedvezményezett neve: Széles Út Közösség- és Vidékfejlesztési Egyesület
A projekt címe: Közösen a társadalomért
A projekt azonosítója: EFOP-1.3.7-17-2017-00260
A szerződött támogatás összege: 45 198 257 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100 %
A projekt megvalósításának kezdete: 2018.03.01.
A projekt megvalósításának befejezése: 2021.10.01.

A projekt tartalmának bemutatása:

A Széles Út Egyesület tényleges karitatív tevékenységet folytat, több ezer emberhez eljuttatva az üzenetet minden évben. A szervezet fő célja a hátrányos helyzetű rétegeket segítő tevékenység, ezért a motorozásokon vagy helyhez kötött motoros rendezvényeken összegyűlő tagok gyakran gyűjtést szerveznek - aminek a bevételét átadják a kiválasztott rászorulóknak -, vagy a komoly médiavisszhangnak köszönhetően felhívják a figyelmet a problémákra. A szervezet konzorciumi partnere a Szent Őrangyalok Plébánia, amely fennállása óta számtalan esetben támogatta a hátrányos helyzetűeket, illetve integrálásukat a társadalomba.

A projekt során egyfelől célunk a szemléletformálás megvalósítása, csökkenteni kívánjuk a többségi társadalomban kialakult előítéleteket annak érdekében, hogy elősegítsük a romák, a fogyatékkal élők és a hátrányos helyzetben élők könnyebb társadalmi integrációját, hiszen a beilleszkedést követően nagymértékben előre mozdítható a társadalmi együttműködés, együttélés. Másfelől célunk a hátránykompenzálás megvalósítása, az egyéni életutak sikeresebbé, boldogabbá tétele, a közösségi szerep és felelősségvállalás megerősítése a társadalmi hasznosság érzésének tudatosítása. Olyan programokat valósítunk meg, amelyek hozzá tudnak járulni az önálló életvezetési képességek megerősítéséhez, az önérdekérévényesítő és önszerveződési képességek fejlesztéséhez, ennek köszönhetően a fiatalok, gyermekek számára szüleik követendő mintával lesznek képesek szolgálni. Projektünk során 4 különböző témakörű képzést valósítunk meg, társadalmi integráció, közösségfejlesztés, konfliktuskezelés illetve kapcsolatteremtés témakörökben.

A tréningek mellett az esélyegyenlőség növelését, a szemléletformálást, az előítéletek megszüntetését és a különböző társadalmi csoportok közötti párbeszédet, együttműködést elősegítő programok kerülnek lebonyolításra, melyek keretein belül megrendezésre kerülnek érzékenyítő csoportfoglalkozások, közösségi rendezvények, mediációs tanácsadások, hátránykompenzációs programok, illetve tanácsadás a közösségek formális szervezeti létrehozásának elősegítése céljából.

Projektünk során továbbá szolgáltatásfejlesztés illetve egy közösségi tér kialakítása valósul meg. A szolgáltatásfejlesztés során megvalósul az igények feltárása, a szolgáltatások felülvizsgálata, átdolgozása, valamint a szolgáltatási rendszer működtetése és ellenőrzése is. A szolgáltatásfejlesztés célja, hogy a jövőben olyan tevékenységeket is biztosítani tudjunk a szervezetünk által elérhető, illetve tevékenységeinkbe bevonható személyek esetében, amelyekre igény jelentkezett. Célunk olyan szolgáltatások kidolgozása a célcsoport számára, amellyel a felmerült szükségleteket a jövőben képessé válunk kielégíteni.

A közösségi tér kialakítása fontos eleme projektünknek, sok esetben lehetőséget biztosít a hátrányos helyzetben élők, romák és fogyatékkal élők számára a minőségi programokon való részvételre, ahol a többségi társadalom tagjai is megjelennek, ennek következtében pedig elősegíthetővé válik társadalmi beilleszkedésük, javul a társadalmi együttélés, valamint az egymás irányába történő elfogadás képessége is erősödni képes.

A pályázat keretében megvalósításra kerülő tevékenységeinkkel az előítéleteket kívánjuk csökkenteni olyan formában, hogy a hátrányos megkülönböztetés ellen lépünk fel, programjainkkal hátránykompenzációt valósítunk meg, mellyel biztosítjuk a társadalmi esélyteremtést, illetve elősegítjük a könnyebb társadalmi beilleszkedést.

Fotógaléria: 2018.11.23. Családi nap az EFOP-1.3.7 projekt keretében

Fotógaléria: 2019.03.09. Generációs nap az EFOP-1.3.7 projekt keretében

Fotógaléria: 2019.03.23. Tavaszköszöntő nap az EFOP-1.3.7 projekt keretében

Fotógaléria: 2019.04.28. Gasztronómiai fesztivál az EFOP-1.3.7 projekt keretében

 


Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a Széles Út Egyesület közreműködésével

A kedvezményezett neve: Széles Út Közösség- és Vidékfejlesztési Egyesület
A projekt címe: Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a Széles Út Egyesület közreműködésével
A szerződött támogatás összege: 24 971 196 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100 %

A projekt tartalmának bemutatása:

A Széles Út Közösség- és Vidékfejlesztési Egyesület Somogy megye egyik elismert, karitatív tevékenységet folytató nonprofit szervezete, amelynek fő célja a hátrányos helyzetű rétegek segítése. Az Egyesület a projekt megvalósításával elsősorban a hátrányos helyzetben élők személyeket, illetve az idősebb társadalom tagjai kívánja elérni.

A kötelezően megvalósítandó „A” tevékenységcsoport mellé egyesületünk a „C” tevékenységcsoportot választotta.

Az EFOP-1.3.5-16-2016-00399 azonosítószámú projekt keretében projekt keretében két kisközösség jön létre, emellett tréningek valósulnak meg, amelyek célja elméleti ismeretanyag átadásával a résztvevők személyes kompetenciáinak fejlesztése, amelyet később a programokon, rendezvényeken, eseményeken a gyakorlatban is alkalmazni tudnak. Továbbá az alábbi témakörök köré szerveződve valósulnak meg projektesemények:

  • a projekt tevékenységet bemutató generációk közötti együttműködés, kapcsolattartás, kommunikáció támogatása
  • helyi hagyományok ápolása
  • a közéleti szerepvállalás és érdekképviselet elősegítése, a társadalmi felelősségvállalás és önkéntesség kultúrájának erősítése és a fenntartható fejlődés tudatosítása
  • közösségi aktivitás erősítése
  • családok megerősítése, fiatalok felelős életre nevelésének elősegítése

 

A projekt tervezett befejezési dátuma (ha megvalósult, akkor a tényleges befejezés): 2020.09.30.

A projekt azonosító száma: EFOP-1.3.5-16-2016-00399


Rendezvényszervezési szolgáltatás nyújtása társadalmi vállalkozás keretében a Széles Út Egyesületnél és a Science Consulting Kft-nél

A Széles Út Közösség- és Vidékfejlesztési Egyesület, valamint a Science Consulting Projektmenedzser Kft. konzorciumot (továbbiakban: konzorcium) hozott létre, hogy társadalmi vállalkozás keretében rendezvényszervezési szolgáltatást nyújtson elsősorban az önkormányzati- és a civil szférában. A konzorcium az EFOP-1.11.1-17-2017-00008 azonosító számú támogatott projekt keretében 8 fő hátrányos helyzetű személyt (továbbiakban: célcsoport-tagok) foglalkoztat, amivel célja a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok foglalkoztathatóságának javításához való aktív hozzájárulás. A célcsoport-tagok részére szakmai képzéseket biztosít, melyek javítják a projekt utáni elhelyezkedési esélyeiket a munkaerőpiacon. Munkájukat felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek segítik és irányítják, ami biztosítja a fejlődésüket a napi munkavégzés során.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. A konzorcium a projekt megvalósítására 43.862.872 Ft vissza nem térítendő támogatást kapott (támogatási intenzitás: 100%). A projekt kezdete: 2018.02.26. A projekt tervezett befejezése: 2019.02.26. A projekt teljes címe: Rendezvényszervezési szolgáltatás nyújtása társadalmi vállalkozás keretében a Széles Út Egyesületnél és a Science Consulting Kft-nél.